Irigység

#09

„A szégyen nem éli túl az empátiát.” /Brené Brown/

Az irigység különös dolog. Az emberek nagyon lenézik – ha irigy vagy, rossz ember vagy. Nem szabad irigynek lenned, soha, semmiért, senkire és semmire. Ha mégis az vagy, akkor szánnivaló is vagy, nem lehetsz boldog sem, tuti, hogy totál elégedetlen vagy az életeddel és csak másokéval foglalkozol. Önmagára nem is nagyon mondja senki, hogy „hát én irigy vagyok”. Nem ismerjük be, ha érzünk akár egy kis irigységet is, másoknak sem, de talán önmagunknak sem. Nem lehetsz irigy, csak ha boldogtalan vagy rosszmájú ember vagy, meg hát amúgy is a gyerekek szoktak irigyek lenni, persze közülük is csak aki nincs jól megnevelve.

Jó, lehet túltoltam a szarkazmust. Nem is azt szeretném mondani, hogy az irigység jó dolog, és miért is ne lehetnél irigy. Csupán azt, hogy semmi sem ilyen fekete-fehér. Előfordul időnként, szerintem úgy nagyjából mindenkivel, hogy irigykedik valakire, valamire. Aki azt mondja, hogy vele sosem esik meg… hát, az talán nem is egészen emberből van, vagy csak abszolút tagadásban létezik. Senki sem tökéletes, az meg, hogy néha nem helyénvaló érzéseink vannak… van egyáltalán nem helyénvaló érzés? Minden bennünk kavargó érzelemnek oka és eredete van. Nem kell annyira démonizálni még az irigységet sem. Az a fontos, hogy felismerjük, beismerjük, elfogadjuk, majd foglalkozzunk vele. Így túl tudunk rajta lendülni. És talán nem is leszünk annyira borzasztóan rossz emberek, mint gondolnánk. Mint mindig: empátia és elfogadás – másokkal és önmagunkkal szemben is! És ne szégyelljük, bármit is érzünk. Egy dolog biztos, márpedig, hogy nem véletlen érzünk dolgokat. Minden érzelmünknek helye van bennünk, és nincs olyan, hogy nem jogos vagy valódi egy érzés.

Térjünk vissza a tárgyra… iszonyatosan nehéz időszakom következett. Úgy éreztem, csak tengődöm a mindennapokban. Bejártam dolgozni, de kínzó volt. Ott nem (vagy inkább ott sem…) beszéltem senkivel, persze pár ember tudta mi történt, de az érzéseimről senki semmit. Ebben a pár évben több kollégám is volt, aki terhes lett. Rettenetesen nehéz volt, volt olyan, amikor el kellett egyedül vonulnom, mert egyszerűen nem bírtam tartani magam. Szégyelltem persze, hogy irigykedem, hogy nem tudok szívből örülni másoknak. Rossz embernek éreztem magam, nagyon. Mintha még nem éreztem volna elég dolgot az érzelmek tengerének legmélyéről… Az agyammal tudtam, hogy jó emberekről van szó, megérdemlik az örömöt, boldogságot. Úgy akartam nekik teljes szívből örülni, tényleg. Csak hogy a szívem épp el volt foglalva a széteséssel.